Galéria

Cserepek

Az agyag számomra egy nagyon izgalmas anyag, meg kell szelidíteni, hogy formázható legyen, s ha jól csináltunk mindent, akkor megmutatja elképzeléseinket.
Gyerekkoromban borzasztóan élveztem, hogy nyakig saras lehettem legálisan, annak pedig még jobban, hogy formát öltöttek általa elképzeléseim. 

Az általános iskolában sokáig úgy volt, hogy képző- vagy iparművészeti vonalra megyek, a rajztanárom nagyon támogatott ebben, aztán szülői ötletelés végeredményeképpen közgazdasági szakközépiskolába folytattam tanulmányaimat, ezután pedig közgazdász lettem. Nagyon sokáig csak álmodoztam, hogy majd újra visszatérek az igazi énemhez, de az elhatározás, hogy teszek is az álmaimért, csak 2007-re érett meg. Kerestem, hol tudnék megtanulni korongozni, így találtam meg a dr. Kresz Mária Alapítványt. A kétéves fazekasképzés során igyekeztem megtanulni az alapokat, a végén pedig megszereztem 2009-ben a fazekas szakképesítést. Az álmaim még ekkor sem indultak el a megvalósulás útján, újabb parkolópályára álltam a gyerekeim születése miatt. Közben azért lett kemencém, lett korongom, lett kis műhelyem, alakulgattak a tárgyi szükségletek, most pedig a megjelenésért dolgozom.

Az agyaggal hamarosan ismét fogok tudni foglalkozni, igyekszem megteremteni a hátteret, hogy indulhasson a műhely. Addig nézd meg néhány eddigi munkámról készült képeimet. A képeket a rájuk való kattintással tudod nagyítani.